Tanítási filozófiám

   Úgy gondolom leendő tanárként mindenkiben kialakul egy kép, hogy mit hogyan szeretne, vagy éppen mit nem szeretne majd, ha kikerül az egyetem falai közül és elkezdi munkáját, mint a jövő generációjának tanítója. Az alábbi bejegyzésben szeretném bemutatni az én (kialakulófélben lévő) tanítási filozófiámat, ahogyan most, harmadév derekán elképzelem.

   A tanuláselméletekkel, úgy mind bihaviorizmus, kognitívizmus, konstruktivizmus, és az konnektivizmus fontos tisztában lennünk, hogy mi mit jelent, milyen tanári modellt kíván, és milyen hatása van a diákokra. Számomra ezek közül kettő emelkedik ki, a kognitivizmus és a konstruktivizmus. A konstruktivizmust azért tartom fontosnak, mert itt kifejezetten lehetőség van a páros, vagy csoportos munkára, a projektmódszerek kiváló talaja ez, valamint ebben az esetben a tanuló élhet a felfedezés adta örömmel is. A kognitivizmus pedig azért is különösen fontos, mert történelemből elengedhetetlen, hogy a tanulók előzetes tudására építsünk, illetve arra, hogy a különböző korszakokat el tudják különíteni egymástól, egy jól átlátható rendszert hozzanak létre.

Ezeken túl szeretném még kiemelni az RJR-modellt, amely magába foglalja a ráhangolódást, jelentésteremtést és reflektálást is. E három közül szerintem az egyik legfontosabb a ráhangolódás, hiszen ez alapozza meg az egész órát, itt van lehetőség a figyelem felkeltésére, s az IKT-nak is nagy szerepe lehet ebben néhány jó program segítségével, mint például Mentimeter vagy a Padlet.

Véleményem szerint a 21. században egy osztályterem elengedhetetlen kelléke az interaktív tábla. Szerencsére, ha jól tudom hazánkban nem olyan rossz a helyzet e téren, azonban fontos lenne az is, hogy ne csak drága vetítővászonként funkcionáljon, hanem sokkal inkább egy ablak legyen a világra, ami a tanulók ismeretét bővíti, de ugyanakkor teret ad a játékra, felfedezésre is.

Pár évvel ezelőtt olvastam az alábbi mondatot, ami nagyon megfogott és azóta is sokszor eszembe jut: minden gyerek egy ajándék, csak tudni kell őket kicsomagolni. Az én felfogásomban ez azt jelenti, hogy minden gyerek különböző, más szociális háttérrel, motivációval lép be az osztályterem ajtaján, illetve más a hozzáállása az adott tanárhoz, tantárgyhoz, tananyaghoz, ezáltal mindegyik gyerektől mást fogunk kapni.  Ezért fontos szerintem megismerni őket és kicsit a diák „mögé” látni. Például, ha váratlanul ír egy egyest, akkor megkérdezni, mi állhat ennek hátterében, tehát egyfajta bizalmas légkört kialakítani, ezáltal szerintem könnyebben kérdeznek, illetve hamarabb kiderül az is, ha valami probléma van. Másik kérdés a gyerekek motivációja, illetve az, hogy hogyan válhatnak motiválttá. Véleményem szerint, azáltal, hogy egy adott tantárgyban sikereket érnek el, legyen az egy jó felelet, csoportmunka, vagy éppen a szaktanár dicsérő szavai, már megadják a táptalajt arra, hogy kicsit motiváltabbak legyenek.

A tanításhoz hozzátartozik az értékelés és annak minden velejárója. Hiszen ha a szülő kinyitja az ellenőrzőt, vagy belép az e-naplóba, akkor leginkább a jegyekre kíváncsi és arra, hogyan teljesít gyermeke. Szerintem amellett, hogy jegyeket adunk, nagyon fontos a szóbeli, vagy írásbeli értékelés is, hiszen ez a diáknak is meghatározó lehet, a szülő is levonhatja belőle a következtetést, illetve ez túl mutat egy adott számjegyen és teret ad arra, hogy motiváljuk, biztassuk a tanulót.